![]() |
Rába Sárkányhajó Klub Miért éppen az RSC-t válaszd, ha sárkányhajózni szeretnél? • Mert a klub székhelye Gyôr, ahol az MSSZ is alakult. Mondhatni itt kezdődött minden. • Mert ez az első egyesület Magyarországon, ahol több mint 10 éve űzik, oktatják és művelik ezt a sportot. • Mert a csónakház, ahol az RSC az edzéseit tartja, a folyók városában, Győr belvárosában található, ahol a Rába folyó beletorkollik a Dunába, festői környezetben. • Mert az RSC jelenlegi tagjai közt vannak olyanok, akik már 1997-ben a németországi Eb-n második helyezést értek el, illetve Európa-bajnokok lettek 2006-ban Prágában. • Mert az első magyarországi sárkányhajó versenyt is az RSC székhelyén, az egyesületünk közreműködésével és részvételével rendezték. Azóta minden évben – idén 6. alkalommal – került lebonyolításra a Győri Sárkányhajó Fesztivál, melyen az elmúlt évek során több nemzetközi csapat is részt vett. A többi között szlovák, német, cseh, ukrán és dubai versenyzők indultak. • Mert az RSC-nél 90 fő igazolt sportoló van az amatőröktől a profikig, az általános iskolásoktól a nyugdíjasokig. • Mert az RSC sárkányhajósai közt mindenki megtalálhatja azt, amit elvár a sporttól. Csinálhatod az egészségért. A friss levegőn tölthetsz heti pár órát kikapcsolódásként és jól fog esni a vacsora. Egy egész hajónyi legénység fog veled tartani. Vagy ha sok energiát szeretnél befektetni, és versenyszerűen űznéd, nem leszel akkor sem egyedül. Akkor ott a helyed azok közt, akik felforralják a vizet az edzéseken. • Mert az RSC éves szinten közel 10 versenyen vesz részt. Ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy az egész egyesület minden tagja minden versenyen indul. Ennek az az oka, hogy mindenki úgy sportolhasson velünk, ahogy jól érzi magát. Indulhatsz sárkányhajó fesztiválokon Győrben, Budapesten, Szegeden vagy Székesfehérváron, ami egyben sport, szórakozás és akár családi kirándulás. Itt a futamok mindössze 1 percesek, azonban egy nap alatt több alkalommal is teljesíteni kell ezt a távot. Nem túlzottan megerőltető, inkább egy jó buli. Vagy ha emberpróbáló versenyt választanál, akkor gyere el velünk a Balaton-átevezésre. Hidd el, 19-en fognak segíteni, hogy a hajó teljesítse a távot és célba érjen. Ezt fokozhatod Velencében, a Canale Grandén megrendezett 32 km hosszú Voga Longa elnevezésű rendezvényen. Ha pedig magyar bajnoki eredményekre és nemzetközi részvételre vágysz Eb-n vagy vb-n, akkor pedig tapasztalt edzők és sportolók segítenek téged abban, hogy felkészülj, és 20 evezőssel 1 emberként teljesítsd a válogatóversenyeket, majd te és csapatod képviselje Magyarországot európai, amerikai, afrikai, ázsiai és ausztrál csapatok, nemzetek között. GYERE LE KÖZÉNK, ÉS EVEZZ VELÜNK! Csak a kedvedet hozd magaddal! Mi biztosítjuk a felszerelést, a csapatot, a jókedvet, a kihívást, az élményt és a sikert. NE HABOZZ! Inkább hagyd ezt a feladatot a vízre, melyen a hajó siklik, melyet a csapattagjaiddal hajtasz.
AZ RSC VÁR TÉGED! • GYERE, ÉS ÉREZD JÓL MAGAD! |
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
|
![]() |